Magok

A harmatfűfajokat nedves novobalt felszínére kell vetni és nem szabad őket takarni. Fényen csírázóak, a csírázás 3-4 hét után következik be optimális esetben. 20-25 fok szükséges a jó csírázáshoz, a talaj soha nem száradhat ki! A télálló fajokat ősszel célszerű vetni és kinn teleltetni, mert a jó keléshez hideghatás szükséges. A magvak kizárólag saját termesztésűek, ha nem is garantáljuk a csírázásukat (mint ahogy más sem), a frissességüket és a csíraképességüket viszont igen! A termesztőközeg soha ne száradjon ki! Pontosan tartsuk be a fentebb leírtakat a sikeres keléshez! Az egységnyi adag alatt legalább 30 szem friss, legfeljebb 1 éves mag értendő!

Kobraliliom (Darlingtonia californica)

Csíráztatása nem túl bonyolult, először is töltsünk tele egy cserepet nedves novobalt tőzeggel. A nagyobb darabokat szedegessük le a felszínről, hogy nagyjából sima, egyenletes legyen. A magokat egyenlő távolságban próbáljuk egymástól elhelyezni. Ezután érdemes az egész cserepet betenni egy nylon zacskóba és felül összekötni. Most az egészet tegyük be hűtőbe (nem mélyhűtőbe) és kb. 6 hétig hagyjuk bent. Az idő letelte után kivehetjük a zacskóból és napos, meleg ablakba állítsuk a veteményünket. Mint a többi húsevő növénynél, itt is előfordulhat talajpenészedés, ez ellen szellőztetéssel és gombaölő szerekkel védekezhetünk. A magok rohamosan csírázásnak indulnak, a magoncok rendkívül lassan fejlődnek, 1 év után érik el a virágzóképes kort. Gyakran tűzdeljük át őket!

Ár: 600 Ft/30 szem friss mag


Drosophyllum lusitanicum

Igen kedvelt növény a gyűjtők körében, angol neve 'Dewy pine' annyit jelent, 'harmatos fenyő', mivel a csírázó növényke kis fenyő magoncra emlékeztet. Gyökeresen más tartást igénylő faj, mint a legtöbb húsevő növény. Sokan ott követik el a hibát, hogy harmatfűként kezelik és ezt a növény nem tolerálja. Spanyolországban, Marokkóban  és Portugália területén, tengerpartokon, laza szerkezetű homoktalajokon él. Levelein a cseppecskék intenzív mézillatot árasztanak. Laza szerkezetű talajbe vessük el, takarni nem igazán szükséges. Szellős, világos-napos helyen érzi magát kielégítően. Rögtön egy nagyobb cserépbe vessük, mivel a gyökérbolygatást nem éli túl! A magok évekig megőrzik csíraképességüket és 85-90% csírázási rátával bírnak!

Ár: 600 Ft/5 szem friss mag


Drosera capensis 'Alba'

A Dél-Afrikai flórabirodalomban él ez az érdekes növény, igen sok fajtáját kialakították a nemesítők, rendkívül alakgazdag faj. Az alapfaj tentákulumai vörösek, míg ennek a fajtának fehérek, ezek végén választódik ki az emésztőnedv. A kezdők is könnyen megpróbálkozhatnak a tartásával, mivel nem támaszt különösebb igényeket tulajdonosával szemben! Ha jól érzi magát gyönyörű fehér virágokat hoz, magot is érlel, melyek jól csíráznak.

Ár: 400 Ft/adag


Drosera capensis

A Dél-Afrikai flórabirodalomban él ez az érdekes növény, igen sok fajtáját kialakították a nemesítők, rendkívül alak gazdag faj. Tentákulumai vörösek, a rovarokat nagy mennyiségben vonzzák. A kezdők is könnyen megpróbálkozhatnak a tartásával, mivel nem támaszt különösebb igényeket tulajdonosával szemben! Ha jól érzi magát gyönyörű ciklámenszínű virágokat hoz, magot is érlel, melyek jól csíráznak.

Ár: 400 Ft/adag


Diels harmatfüve (Drosera dielsiana)

Az egyik kedvenc harmatfüvem, szép formájú, kiszélesedő levelű faj, mely szép smaragdzöld telepeket fejleszt. Szintén többedmagával mutat szépen. Apró halványrózsaszín virágokat fejleszt igen vékony, törékeny virágszárakon.

Ár: 400 Ft/adag


Drosera binata 'Dichotoma'

Míg az alapfaj levelei egyszerűen kettéágaznak, ennek a levelei még egyszer tovább szétválnak. A fiatal levelek egyébként egyszerűen villásak. Megfigyelhető egy téli nyugalmi időszaka, olyankor levéltelen. A képen láthatók a hófehér virágokat fejlesztő virágszárak.

Ár: 400 Ft/adag


Drosera venusta

Lazább növekedésű tőlevélrózsás rovaremésztő növényke. Apró ciklámenszínű virágait szorgalmasan nyitja. Szintén intenzíven vörösödik nyaranta a sok napfény hatására. Levelei szinte nyújtózkodnak felfelé, erről jól megísmerhető.

Ár: 400 Ft/adag


Drosera flexicaulis (syn: affinis)

Egy fácska formájúra fejlõdő harmatfű, Afrika nedves lápjairól. 1871-ben írta le a híres osztrák afrikakutató Friedrich Martin Josef Welwitsch, aki a Welwitschia nevű sivatagi növényt felfedezte. 25 cm magasságúra is képes megnőni 10 cm hosszú leveleket fejlesztve ehhez. Mind magról, mind levéldugványozással jól szaporítható. Célszerű a talajába lazításként 20 % kvarchomokot vagy perlitet keverni. A kultúrában élő példányok mind Namíbiából származnak.

Ár: 400 Ft/adag


Drosera intermedia 'typ Cuba'

Ritka faj, az északi féltekén elterjedt mérsékelt égövi alapfajnak trópusi élőhelyhez alkalmazkodott változata. Sok fény hatására ez is intenzíven vörösödik.

Ár: 600 Ft/adag


Drosera aliciae

Különleges megjelenésű tőlevélrózsás harmatfű. Virágszára kicsit meghajolva nem középről emelkedik ki, hanem alulról felnőve. Szép rózsaszínű virágait egész nyáron nyitja, bőségesen terem csíraképes magvakat.

Ár: 400 Ft/adag


Drosera spathulata 'Fraser island, QLD' (syn: var lovellae)

Tőlevélrózsás, kis termetű harmatfű apró fehér virágokkal, szintén jó magkötő, jól szaporítható. Elég ritka növény, a fajlisták se nagyon említik.

Ár: 400 Ft/adag


Drosera capillaris

Ez a faj is jól sarjadzik, igen jól szaporodik mind magról mind vegetatívan sarjakról. Hosszú, törékeny virágszárakat nevel és bőven terem magot. Sok típusa van, maga a növény egyébként kísértetiesen emlékeztet a hazánkban is honos Kereklevelű harmatfűre.

Ár: 400 Ft/adag


Kereklevelű harmatfű (Drosera rotundifolia typ giant)

Magyar neve: Kereklevelű harmatfű a levél formájára utal. A hazánkban élő típus már csak néhány helyen él a tőzegmohalápokon. Jégkorszaki maradványnövény, korábban a köztes-, és a hosszúlevelű harmatfüvekkel élt együtt, de utóbbiak kipusztultak rég. Nyár elején hozza apró fehér virágait füzérben, ősszel telelőrügyet fejleszt, ami átmenti a következő évre. NE A SZOBÁBAN TELELTESSÜK, MERT AZ VÉGZETES A NÖVÉNYRE!!!

Ár: 600 Ft/adag


Hosszúlevelű harmatfű (Angol hf)-Drosera longifolia (anglica)

Igen ritka növény, valódi kuriózum, korábban hazánkban is élt a Balaton-felvidéken található lápokon. Sajnos a bauxitbányászat miatt a talajvízszint lecsökkent és ezek a lápok megszűntek, ezzel együtt a növény élettere is eltűnt. Télálló faj, gond nélkül átvészeli a telet akár cserépben, akár tőzegágyba ültetve. Ilyenkor erőteljes telelőrügyet képez, ami átmenti a növényt a következő évre. Apró, fehér virágokat hoz.

Ár: 600 Ft/adag


Sarracenia purpurea ssp. purpurea

Az alapfaj egyik alfaja, hatalmas termetű rendkívül impozáns megjelenésű ragadozó növény. Európa néhány helyén kivadult és szabadban is áttelel (pl.: Svédország, Németország). A legjobb hidegtűrésű kürtvirág. Levéltömlői szinte vízszintesen állnak, majd felhajolnak. Jól sarjadzik és idővel hatalmas és lenyűgöző méretű növénycsoportot hoz létre. Elbánik akár a kifejlett meztelen csigákkal is, amennyiben a tömlőbe belemásznak. Egyes források szerint télálló nálunk is és tőzegágyakba kiültethető. Igazi "ragadozó" növény!

Elfogyott!


Utricularia subulata

Észak-Amerikában gyomként tartják nyilván ezt a kis termetű növényt. Gazdagon virágzik egész évben még csíraképes magokat is köt. A gyűjteményben is gyomosít, de nem konkurense egyik növénynek sem, annyira kis termetű. Érdekes jelenség figyelhető meg nála, a kleisztogámia, miszerint a bimbók úgy kötnek magot, hogy ki sem nyílnak. Még fügekaktuszon is megfigyelték ezt a kis növényt, tehát ebben az esetben nevezhető epifitának is.

Ár: 400 Ft/adag


Zergeszarv (Proboscidea louisianica)

A Martíniafélék családjába tartozik ez az észak-amerikai származású növény. A növény szubkarnivóra, egynyári, tavasztól a fagyokig kinn nevelhető, akár kiültetve, akár nagy cserépben. Kellemetlen szagú és ragacsos, a levéltetvek és egyéb apró rovarok bőségesen ragadnak rá. Félérett termése az uborkához hasonlóan eltéve kiváló savanyúság!

Ár: 500 Ft/ 10 mag


Sárga zergeszarv (Ibicella lutea)

Dél-Amerikai eredetű, sivatagi körülmények közt élő martíniaféle. Az egész növényt sűrűn borítják az apró, nyálkától ragadós szőrök, melyekkel megragassza a rá mászó vagy rá leszálló rovarokat. Bár a növény nem termel emésztő enzimeket, ennek ellenére kísérletekkel bizonyították, hogy az elpusztult rovarokból tápanyagokat vesz fel. Termése még az előbbi fajénál is merészebb formájú, rendkívül fás, kemény. Akár nagy cserépben, akár kertbe, laza talajba kiültetve is egyaránt jól érzi magát. Magja lassan csírázik, de aztán a palánta gyorsan fejlődik. Szárazkötészetben használják.

Ár: 500 Ft/ 10 mag


Sötétlila zergeszarv (Proboscidea parviflora)

Az Egyesült Államok délnyugati részéről származik ez az egynyári szubarnivóra. Sötétrózsaszínű virágait bőségesen hozza a fagyokig. Leveleit gazdagon beborítják a pórul járt levéltetvek, lisztecskék, de bármelyik apróbb rovar megjárja, amennyiben ennek a növénynek a levelére próbál leszállni. Szabad földbe és edénybe egyaránt ültethető, a sok vizet, napos fekvést szereti. Termései karcsúbbak az előző fajoknál, magjai hófehérek. Hazánkban csak nálunk kapható jelen pillanatban. Igazi ritkaság!

Ár: 600 Ft/ 5 mag


Drosera spec. Pretty rosette

Igen ritka növény, sajnos pontos eredetét eddig nem sikerült kideríteni. A növény kis termetű, kifejlett mérete alig éri el a 2 cm-t. Tentákulumai szépen vörösödnek a napfény hatására. Lassan fejlődik, kevés csíraképes magot köt.

Ár: 500 Ft/adag


Drosera burmannii

Sok tekintetben kuriózum faj a harmatfüvek közt. Egynyáriként viselkedik, az esős, forró időszakban a magról kelő növények hihetetlen gyorsan kifejlődnek, magot érlelnek, aztán elpusztulnak. Ilyenkor, tél közeledtével le kell szedni a magját, hogy gondoskodjunk a következő évi generációjáról. A tentákulumainak a mozgása is egyedülállóak, a ráragadó rovarra egy percen belül megkezdődik az üvegkapilláris szerű tapogatók ráhajlása.

Származási hely: Délkelet-Ázsia, Észak-Ausztrália

Ár: 600 Ft/adag


Drosera burkeana

Apró termetű afrikai harmatfűfaj, szintén könnyen tartható. 1848-ban került leírásra. A Drosera madagascariensis-szel alkotott hibridje a természetben is előforduló ún. Collins-harmatfüve.

Ár: 400 Ft/adag


Pinguicula grandiflora

Európa hegyvidékein honos hízókafaj, mely a télálló hízókák közül az egyik legkönnyebben tartható. Gyönyörű kékes virágait tavasszal hozza, közvetlenül a telelőrügy fakadása után. Nyáron is hozhat elvétve egy-egy virágot. Toktermése van, melyben sok apró, jól csírázó mag képződik. A magoncok lassan fejlődnek de könnyen nevelhetők. Szaporításának másik egyszerű módja a számtalan sarjrügy óvatos leválasztásával történik.

Származási hely: Európa magashegységei

Ár: 600 Ft/adag


Pinguicula vallisneriifolia x grandiflora

Csodálatos hibrid növény, mely virágzási időben vetekszik bármelyik mexikói rokonával. Nagy termetű növény, jóval nagyobb, mint a többi európai faj.

Származási hely: Európa magashegységei

Ár: 600 Ft/30 friss mag


Lápi hízóka (Pinguicula vulgaris)

Nevével ellentétben mára sajnos egyáltalán nem mondható közönségesnek. Legnagyobb ellensége az ember, mivel élőhelyeit kapzsi módon tönkreteszik (lecsapolás, drénezés, beerdősítes, stb.). Hazánkban mára csak egyetlen termőhelyen él csökkent egyedszámban Sopronkőhida közelében (egyes években elő sem került, de voltak olyan évek, amikor mindössze 3, ill. 17 példányt találtak belőle). A télálló hízókák között viszonylag könnyen tartható. Megjelenését és virágszínét illetően változékony faj.

Származási hely: Eurázsia, É-Amerika

Ár: 600 Ft/30 friss mag


Drosera montana

Igen szép tőlevélrózsás harmatfű, ha napos helyen tartjuk, akkor intenzíven vörösödik. Apró rózsaszín virágait egész nyáron egymás után hozza, nagy mennyiségben köt csíraképes magokat. Ezekről jól szaporítható. Könnyen tartható harmatfűfaj.

Ár: 400 Ft/adag

Copyright © 2006 www.vizi-husevonoveny.hu
 All Rights Reserved.