Aldrovanda

A növény tartása nem nevezhető túl egyszerűnek, de ha az alább leírtakat betartjuk, akkor sikeresen nevelhetjük ezt az igen érdekes és ritka növényt.
A leírás kizárólag szabadtéri tartás esetén érvényes, emellett szobai körülmények közt is szépen fejlődnek, esetenként műfény mellett. A trópusi típusok is bátran kihelyezhetők fagymentes időben.

Az Aldrovanda vize legyen:
1. sötét, kávébarna színű
2. szerves anyagokban gazdag, de szervetlenben szegény
3. jól felmelegedő
Első lépésként legalább 100 literes medence szükséges számára, ez lehet akár egy műanyag hordó, kis kerti tó, vagy egyéb konténer, amiben a feltételeket meg tudjuk teremteni növényeink számára. Az edényünk aljára kell rétegeznünk kb. fél cm vastagságban novobalt tőzeget, majd erre mosott folyami homokot vagy sódert. Utóbbi vastagsága néhány cm-nél ne legyen több. Célszerű az edényünket kisüllyeszteni, mivel nyaranta túlmelegedhet és ez elősegíti a fonálalgák elszaporodását. A süllyesztés hatására kiegyenlítettebb lesz a víz hőmérséklete. Az optimális vízmélység 30-40 cm legyen, akár csapvízzel is fel lehet tölteni. Élõ növényt is lehet betelepíteni a sóderba gyökereztetve, a vízből kiemelkedő hajtások közt jól fognak fejlődni Aldrovandáink. Mi nádat telepítettünk, ami egyenletesen és gyorsan benövi az aljzatot. De lehet még harmatkását, békabuzogányt, gyékényt, stb…A másik fontos elem az élőhely kialakításában, hogy száraz (nem friss) növényi részeket kell behelyezni a vízbe. Ezek természetesen azokból a fajokból kerülnek ki, amelyekkel az Aldrovanda amúgy is együtt él. Tehát: sás fajok, nád, gyékény, harmatkása, békabuzogány, irisz. Az előző évi hajtásokból leszedett növényi részek ideálisak! A növényi részek behelyezése kulcsfontosságú, mivel tannin oldódik ki belőle a vízbe. A tannin természetes úton gátolja a fonálalgák elszaporodását, ami végzetes az Aldrovanda számára! A behelyezés után néhány órával a tannin kezd kioldódni. A bomló szerves anyagok elősegítik egy tápláléklánc kialakulását a vízben, aminek a "csúcsragadozója" ebben az esetben egy növény! A növényi részeket célszerű két havonta cserélni frissre, hogy újra friss tanninforrás kerüljön be, így védekezve a fonálalgák ellen. Egy növényből, ha tavasztól számoljuk, ideális esetben 15-30 utód lesz a vegetációs idő végére. Az egysejtű algákra épülő tápláléklánc megfelelő mennyiségű állattal látja el növényeinket. Az állati fehérje fontos számukra, akkor lesznek csak szépek, egészségesek. Apró vízicsigákat is telepítsünk be a medencéjükbe, hiszen a frissen kikelt és a néhány napos állatkákat a növényeink előszeretettel fogyasszák. A növények színe az intenzív fény hatására enyhe vörös lesz. Télen a növények telelőrügybe mennek át, ezeket szedegessük össze a vízből és tegyük bele egy pohárba, melybe a medencéből merítsünk vizet. Ezt egyszerűen tegyük be a hűtőbe, +4 fokon szépen áttelelnek. Tavasszal behelyezhetőek a medencébe a növényeink, persze vízcsere és friss (de természetesen előző évi) növényi részek behelyezése után! Ilyenkor nagyon érzékeny a növény a fonálalgákra, ahogy a rügyből kifakadnak, könnyen elpusztulnak, ha ezek benövik! A jól tartott növények 20 cm hosszúra fejlődnek és gazdagon elágaznak, fél cm-es csapókat nevelve.

Sok sikert a növény neveléséhez!

Hólyagos aldrovanda  (Aldrovanda vesiculosa 'red temperate')

Igen ritka növény, a világon mindösszesen 50 lelőhelyről ismert, de ezek közül sok helyről már végleg kipusztult. Igen rejtélyes és érdekes életmódú növény. Szintén a harmatfűfélék családjába tartozik. Hazánkban egyetlen előfordulása ismert, mégpedig a Baláta-tó, ahol is egyedülállóan vörös típusa él. A szín intenzív napsugárzás hatására alakul ki. Télálló, ősszel gömb alakú rügyeket fejleszt amik átmentik a következő évre. A földtörténeti harmadidőszakban sok faja élt az Aldrovanda nemzetségnek, de mára csak 1 faj képviseli azt. Annak ellenére, hogy 1 faja van, előfordul a trópusokon és a mérsékelt éghajlati övön belül egyaránt az Újvilág kivételével.

Elfogyott!


Hólyagos aldrovanda  (Aldrovanda vesiculosa 'red tropical, Sydney')

Az Aldrovanda növény trópusi klímához alkalmazkodott földrajzi változata, mely a sok fény hatására vöröslő színt vesz fel. Akvárumba ideális növény.

Elfogyott!

Copyright © 2006 www.vizi-husevonoveny.hu
 All Rights Reserved.